Ez többek között azért is fontos, mert immáron – többek között az AI-nak köszönhetően – elárasztották a világhálót fake videók, melyeken mindenféle repülő és úszó objektumok láthatóak. Ezeknek a videóknak köszönhetően teljes mértékben összezavarodtak az emberek, már nem tudják, hogy mi igazi és mi nem. Így itt az ideje egy kicsit rendbe tenni a dolgokat. Az biztos, hogy mindenkinek joga van tudni az igazságot, itt a kérdés, vajon fel vagyunk-e rá készülve? Illetve amennyiben a kormány alátámassza azt amit már régóta sejtünk, vajon vallási szempontból milyen hatásai lesznek?
“Van műholdfelvételünk olyan járművekről amelyek egyáltalán nem úgy néznek ki, mint bármi amit mi építettünk vagy létrehoztunk”
– nyilatkozta Christopher Mellon
Azokra a meggyőző képsorokra, amelyeken nehezen értelmezhető manővereket végrehajtó járművek láthatók, a nemzeti hírszerzés korábbi igazgatója és jelenlegi CIA-vezető, John Ratcliffe is hivatkozott egy 2021-es Fox News-interjúban.
2017-ben Mellon kulcsszerepet játszott három, mára híressé vált amerikai katonai radar-felvétel nyilvánosságra hozatalában az azonosítatlan légi jelenségekről (UAP), amelyeket „Tic Tac”, „GOFAST” és „Gimbal” néven emlegetnek — és szerinte még sok hasonló felvétel található kormányzati merevlemezeken.
Mellon, aki a védelmi minisztérium hírszerzésért felelős egykori helyettes államtitkár-helyettese a The Postnak azt nyilatkozta, hogy a kormánynak számos olyan UFO-kat ábrázoló videója és fotója van, amelyeket még nem hoztak nyilvánosságra.
A kormány ma már inkább az „UAP” (Unidentified Aerial Phenomena – azonosítatlan légi jelenségek) kifejezést használja az „UFO” helyett.
“Jelentős számú videó létezik ugyanabból a forrásból – F-18-asok fegyverkamerás felvételei, előrenéző infravörös radarvideók – amelyeket visszatartottak a nyilvánosságtól” – mondta.
“Tudom, hogy vannak, mert láttam közülük néhányat”
– tette hozzá Mellon.
Bár szerinte néhány provokatív felvételnek szerepelnie kellene a nyilvánosságra hozott anyagok között, Mellon nem számít olyan dokumentumokra, amelyek megerősítenék idegen civilizációk létezését vagy a velük való kapcsolatfelvételt. A hadügyminisztériumnál, a Nemzeti Hírszerzési Igazgatóságnál, a Nemzetbiztonsági Ügynökségnél, a Védelmi Hírszerző Ügynökségnél, az Energiaügyi Minisztériumnál és a Nemzeti Nukleáris Biztonsági Hivatalnál is vannak UFO-akták, amelyek relevánsak lennének a Trump által elrendelt nyilvánosságra hozatal szempontjából – mondta Mellon.
“Úgy érzem, a bürokrácia lassan fog reagálni és nem hiszem, hogy a legjobb anyagokat gyorsan közzéteszik, ha egyáltalán közzéteszik”
– mondta.
Elgondolkodtató, hogy az utóbbi években mennyire felgyorsult az infók csepegtetése, videók nyilvánosságra hozatala. Lehetséges, hogy hamarosan valami módon így is-úgy is fény derül majd a turpisságra, így jobbnak látják, ha picit tompítanak a többévtizedes hazugságokon, és dobnak valami csontot a pórnépnek.

