A mobilkommunikáció története nem egy steril laboratóriumban, hanem Manhattan zajos aszfaltján vette kezdetét. 1973. április 3-án a járókelők egy különös jelenetre kapták fel a fejüket: egy férfi az utcán sétálva egy hatalmas, leginkább téglára emlékeztető tárgyat szorított a füléhez, és élénken beszélgetett.
Az illető Martin Cooper, a Motorola mérnöke volt, aki abban a pillanatban a technológiai történelem egyik legfontosabb lépését tette meg.
Rivalizálás a vonalban
A történet egyik legérdekesebb részlete a hívott fél személye. Cooper nem családi körben tesztelte az eszközt, hanem a legnagyobb rivális, a Bell Labs egyik vezetőjét tárcsázta. A rövid üzenet egyértelmű volt: a Motorola technológiája működik, a hordozható telefonálás pedig többé már nem csak sci-fi.
Fél óra beszéd, tíz óra várakozás
A mai okostelefonok tükrében az akkori csúcstechnika inkább tűnik súlyzónak, mint kommunikációs eszköznek. Az első prototípus jellemzői mai szemmel hihetetlennek tűnnek:
- Tömege: több mint egy kilogrammot nyomott.
- Üzemideje: alig húsz-harminc percnyi beszélgetést tett lehetővé.
- Töltése: közel tíz órát vett igénybe, mire az akkumulátor újra használhatóvá vált.
Bár hiányzott belőle a kijelző, a kamera és az internet, az eszköz egy olyan értéket képviselt, amely mindent megváltoztatott: a helyhez kötöttség megszűnését.
A „tégla”, ami megváltoztatta a világot
Abban a pillanatban, ott a New York-i járdán megszűnt a helyhez kötöttség. A telefonfülkék és a falhoz láncolt vezetékek korszaka hanyatlani kezdett, hogy átadja helyét egy olyan világnak, ahol bárki elérhető – bárhol és bármikor. Aki akkor látta Coopert a behemót készülékkel, valószínűleg nem sejtette, hogy egyszer ugyanez az eszköz lesz a zsebünkben hordott térképünk, zenelejátszónk és a kapu a teljes internetre.
Nosztalgia
Mindenkinek van egy története az első mobiljáról. Legyen szó a legendásan elpusztíthatatlan nyomógombosokról vagy az első kinyitható modellekről, ezek a tárgyak egy kicsit a történelem részei lettek.
